A
lépcsőház is esőszagot áraszt, akárcsak a külvilág. A nyitva felejtett
félemeleti ablakokon árad befelé a frissítő páratartalom, lábunk alatt
itt-ott lecsapódik a lépcsőkre.
lépcsőház is esőszagot áraszt, akárcsak a külvilág. A nyitva felejtett
félemeleti ablakokon árad befelé a frissítő páratartalom, lábunk alatt
itt-ott lecsapódik a lépcsőkre.
–
Vigyázat, csúszásveszély – suttogom hátra, a mögém lépkedő
Krisztinának, és abban a minutumban kiszalad a lábam alól a talaj.
Mintha a lépcsőknek kergetőzni támadt volna kedvük.
Vigyázat, csúszásveszély – suttogom hátra, a mögém lépkedő
Krisztinának, és abban a minutumban kiszalad a lábam alól a talaj.
Mintha a lépcsőknek kergetőzni támadt volna kedvük.
Visszafelé
lendülök, de az ilyesféle hátraszaltó csakis a műugrásban mutat
elviselhetően. Meg a tornászszőnyegen. S bár Krisztina se nem medence,
se nem szivacsbetéttel könnyített mesterséges talaj, két karjával siet a
segítségemre. Tehetetlenül szédülök közéjük.
lendülök, de az ilyesféle hátraszaltó csakis a műugrásban mutat
elviselhetően. Meg a tornászszőnyegen. S bár Krisztina se nem medence,
se nem szivacsbetéttel könnyített mesterséges talaj, két karjával siet a
segítségemre. Tehetetlenül szédülök közéjük.
–
Heveskedünk, heveskedünk? – támaszt a falhoz, egyúttal a lendülettől
rám lapul, mint ínycsiklandó töltelékre a palacsintatészta.
Heveskedünk, heveskedünk? – támaszt a falhoz, egyúttal a lendülettől
rám lapul, mint ínycsiklandó töltelékre a palacsintatészta.
–
Valahogy éreztem, hogy ma még a karjaidban kötök ki – krákogom
zavaromban. Még szerencse, hogy a lépcsőházban félhomály van, a
szégyenteljes elpirulás rosszul veszi ki magát egy férfiember kőkemény
vonásain. Bár mindig is vágytam ennek cáfolatára.
Valahogy éreztem, hogy ma még a karjaidban kötök ki – krákogom
zavaromban. Még szerencse, hogy a lépcsőházban félhomály van, a
szégyenteljes elpirulás rosszul veszi ki magát egy férfiember kőkemény
vonásain. Bár mindig is vágytam ennek cáfolatára.
– Hát ha neked megfelel a szereposztás… hogy te ugrasz a karjaimba, ahelyett, hogy fordítva történne meg…
– Jobb az ilyenen hamar túllenni. A kezdő lépésekből pedig ne vonjunk le messzire mutató következtetéseket, ha kérhetem!
– No de itt nem lépésről volt szó, hanem ugrándozásról…
– Maga az, kedvesem?
Fél emelettel felettünk, a második szinten ajtó nyílik, és csoszogás visszhangzik a folyosóra.
– Jézusom – rémül meg Krisztina. – Egy újabb közeli nőismerős!
– A fenébe, Margó néni!
Ez
utóbbi én vagyok. Margó néni hatására, akárha tudattalan idegi reakció
lenne, ujjaim görcsbe rándulnak, és szétválaszthatatlanul kulcsolódnak a
motoros lány csupasz karjának nedves bőrére.
utóbbi én vagyok. Margó néni hatására, akárha tudattalan idegi reakció
lenne, ujjaim görcsbe rándulnak, és szétválaszthatatlanul kulcsolódnak a
motoros lány csupasz karjának nedves bőrére.
– Au, ez fáj – súgja Krisztina, és rándulás fut át rózsaszín-sima arcán.
– Bocsánat – pisszegem vissza. – De fog még jobban is fájni, ha Margó néni teljesen kitáncol a folyosóra a botjával.
– Úristen, hát mit követtél el ellene? Tudod mit, inkább nem is akarom hallani…
– Meggyőződése, hogy én vagyok a környék szatírja – felelem alig hallhatóan.
– Szatír? De akkor miért hív „kedvesemnek” téged?
– Mert titkos vágya, hogy ez a szatír egyszer végre őt is meglátogatja…
Ezen
Krisztina kuncogni kezd. Sosem szoktam ezt a szót használni, sem
kimondva, sem leírva, de annyira illik most a lányra, ahogyan keskeny,
vékony ajkait zárva tartván rázkódik a nevetéstől, hogy ad hoc felvettem
a szótáramba.
Krisztina kuncogni kezd. Sosem szoktam ezt a szót használni, sem
kimondva, sem leírva, de annyira illik most a lányra, ahogyan keskeny,
vékony ajkait zárva tartván rázkódik a nevetéstől, hogy ad hoc felvettem
a szótáramba.
– Hahó, ki van ott?
Nincs
itt senki. Csak én, meg a motoros lány, akinek erőszakkal kapaszkodom a
karjaiba. Krisztina majdhogynem fulladozik a nevetéstől, én pedig csak
nézem, ahogyan az óriási, zöld szempár mágnesként vonz a mélységével. Ha
létezik valódi szédülés, nem olyan lépcsőn megcsúszós, vagy alkohol
utáni besokallós, ez biztosan az.
itt senki. Csak én, meg a motoros lány, akinek erőszakkal kapaszkodom a
karjaiba. Krisztina majdhogynem fulladozik a nevetéstől, én pedig csak
nézem, ahogyan az óriási, zöld szempár mágnesként vonz a mélységével. Ha
létezik valódi szédülés, nem olyan lépcsőn megcsúszós, vagy alkohol
utáni besokallós, ez biztosan az.
Nagyjából
két perc telik el mozdulatlanul, míg a csoszogás újra felhangzik.
Ezúttal ellenkező irányba indul el, a lakásába, majd az ajtócsapódás
jelzi, hogy Margó néni visszavonult. Talán fotelja mélyére, tovább
ábrándozva a rárontó szatírról, ki tudja. Engem most egészen más köt le.
két perc telik el mozdulatlanul, míg a csoszogás újra felhangzik.
Ezúttal ellenkező irányba indul el, a lakásába, majd az ajtócsapódás
jelzi, hogy Margó néni visszavonult. Talán fotelja mélyére, tovább
ábrándozva a rárontó szatírról, ki tudja. Engem most egészen más köt le.
Félkomoly
szemrehányástól kísérve engedem el Krisztina karjait, és hangtalanul
lépkedünk tovább felfelé. Margó néni ajtaja előtt pisszre emelem az
ujjaimat. Nem árt az óvatosság, főleg miután a tejüveg ajtó bentről
kiszűrődő fényeit egy árnyalak mozgolódása töri meg. Ha a múmia hirtelen
feltárná az ajtaját, biztosan fejjel előre szánkáznék át a korláton
ijedtemben.
szemrehányástól kísérve engedem el Krisztina karjait, és hangtalanul
lépkedünk tovább felfelé. Margó néni ajtaja előtt pisszre emelem az
ujjaimat. Nem árt az óvatosság, főleg miután a tejüveg ajtó bentről
kiszűrődő fényeit egy árnyalak mozgolódása töri meg. Ha a múmia hirtelen
feltárná az ajtaját, biztosan fejjel előre szánkáznék át a korláton
ijedtemben.
Húzom
magam után a lányt, úgy settenkedünk a lépcsőkön, mint titkos
szerelmesek. Hm, vajon miért nem az a hasonlat jutott eszembe, hogy mint
rosszban sántikáló betörők?
magam után a lányt, úgy settenkedünk a lépcsőkön, mint titkos
szerelmesek. Hm, vajon miért nem az a hasonlat jutott eszembe, hogy mint
rosszban sántikáló betörők?
Margó
néni a helyén marad, mi pedig felérünk végre a negyedikre. S hogy
mindezt miért nem villanyfénynél, a lépcsőházi világítás biztonságos
melege mellett vittük véghez? Egész egyszerűen nem működik az átkozott
világítás. Csupán a kintről beszűrődő halvány pislogás kísérhette
utunkat, de elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha a másodikon lakó
múmia kérdőre von bennünket a jóleső folyosói fények kereszttüzében.
néni a helyén marad, mi pedig felérünk végre a negyedikre. S hogy
mindezt miért nem villanyfénynél, a lépcsőházi világítás biztonságos
melege mellett vittük véghez? Egész egyszerűen nem működik az átkozott
világítás. Csupán a kintről beszűrődő halvány pislogás kísérhette
utunkat, de elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha a másodikon lakó
múmia kérdőre von bennünket a jóleső folyosói fények kereszttüzében.
– Megérkeztünk? – kérdezi Krisztina, vizes pólóját igazgatva magán.
–
Meg. Parancsolj, érezd magad otthon – tárom ki előtt a lakásom ajtaját.
Ő beóvakodik, én pedig visszadugom egy pillanatra a fejemet a
lépcsőházba. Kedves Margó néni, a szatír akcióba lépett!
Meg. Parancsolj, érezd magad otthon – tárom ki előtt a lakásom ajtaját.
Ő beóvakodik, én pedig visszadugom egy pillanatra a fejemet a
lépcsőházba. Kedves Margó néni, a szatír akcióba lépett!
(folytatás a következő bejegyzésben)
:))))))) ez aranyos!
még hogy szatír! pont úgy viselkedik ez a fiú, mint egy szatír! 😀 egy kétballábas szatír! 😀
Nem lehet mindenki atommacsó! Vannak férfiak, akik sokat problémáznak magukban, megrágnak minden érzelmet, és többnyire intellektuálisan közelítik meg az emóciókat is… Na őket nevezi a nagyvilág elcseszett férfiatlan férfiaknak. Pedig érdekes, amikor meg az alsó fertályukkal nyomulnak, akkor meg bunkók… Ja, azt még nem szögeztem le, hogy mindenfajta hasonlóság a szerzővel csakis a vakvéletlen műve lehet… :-)))