Kedd 10:38

(előzmény a korábbi bejegyzésben)





Bár inkább legyen valaminek a kezdete, mint a vége.
Most

éppen a Három gXer fő ütőerének, a szerkesztőségnek a közepén állunk.

Azt nem mondom, hogy földbe gyökerezett lábbal, mert én speciel

nyugtalanul tipródom, fokozott feszültséggel lesve a napi munkatempót.

És elvárást.
Az

ostorcsattogtató felelős szerkesztő magyarázza éppen, hogy és mint, mi

és merre. Körbe-körbe kalimpáló ujjai egyszerre szolgálnak

iránymutatóként és minőségbiztosítékként.
Előttem,

a jópofán egyéniesített boxban egy műköröm-bajnoknő veri a

billentyűzetet. Vehemensen és csattogón. Csupa-csupa zaj, mozgás és

cikázás köröttem minden, a villódzó feszültség a bokám köré csavarodik,

és majdnem magával ránt a csillogó műpadlóra.
– Szóval, így dolgozunk mi itt.
Azt látom. Akár egy gyáregység, csak itt szavak gördülnek le a futószalagról. Hurrá.


Te is kapsz egy ilyen pofás kis boxot. Úgy csinosítod, ahogy akarod, a

lényeg, hogy időre, a várt színvonalon hozd azt, amit kérünk tőled.
Mosolygok.

Félig-meddig a számomra nem túl szimpatikus feminin stíluson, de

leginkább azért, mert itt ez az elvárás. Az előttem kopácsoló Miss

Műköröm is rám-rám pillant, teli fogsorával durván a képembe vigyorog,

aztán írja tovább a férfimagazintól kuriózumnak számító női látásmód

cikket. Hm.
– Gyere velem, iszunk egy kávét!
Veled? Úristen!
Szilárd

közben köddé vált. Az előbb még mellettem bámulta a műkörmös csaj

hívogató dekoltázsát, most meg már egyedül ácsorgok a felelős

szerkesztővel. Pontosabban szólva megyek utána, kávét inni.
A

boxokra osztott hatalmas teremből barátságosabb méretekkel bíró kisebb,

ízléses elfekvő… akarom mondani, elücsörgő nyílik az egyik oldalon.

Asztalok, székek, bár jellegű konyhapult mikróval, kávéfőzővel,

italautomatával, édességes standdal. Ez utóbbi valóban meglep, de hát az

agymunkához kell a kalória. Persze édesség meg ülőmunka együtt… na

hagyjuk.
Földes

Zoltán, mert így hívják közvetlen főnökömet, tölt nekem egy csészével a

frissen kifőtt gőzölgő kávéból, és az egyik asztalhoz telepszünk.


Mindig örülök a frissen jötteknek – kezdi Zoltán a kávéját kavargatva.

-Üde és rikító színt képesek hozni a megnyugvásba, egy hozzánk hasonló

menő lapnak pedig ez kell.
Úristen, hogy beszél ez! Egy ilyen mondat még leírva is szörnyű, hát még kimondva-hallgatva…
– Ami a kollégákat illeti…
Ami

a kollégákat illeti, éppen betáncol egy a konyhába. A műköröm baba az.

Kedvesen odamosolyog (megint az a száz, csillogó fog), mire Zoltán int

neki, hogy merészkedjen csak közelebb. Ha már az előbb az ő háta mögött

lettem bevezetve a szerkesztőség rejtelmeibe.
– Ismerkedjetek meg – emelkedik meg a székről. – Győrváry Krisztián, Pákozdi Ágota… Pákozdi Ágota, Győrváry Krisztián.
Kezet fogok vele, vigyázván a műkörmeire. Fenének sem hiányzik kapásból a rossz pont.


Gyere, igyál velünk egy kávét – invitálja a nálam talán öt évvel

fiatalabb lányt Zoltán, és helyet mutat neki. Kizárólagosat. Mondom, ő a

főnök.
Ágota hoz magának a feketéből, és a jobbomra telepszik.
– Kicsi szívem, rád bízhatom tehetséges barátunkat?
Az előbbi akar lenni Ágota, az utóbbi én. Legalábbis remélem…
– Persze, bóssz – mosolyog szakadatlanul a lány, majd körmeivel körbejárja a csészéjét. Akárcsak pók az áldozatát.


Ágota, nálunk egyedüliként, olyan rovatot szerkeszt a Három gXer-ben,

amely női szemmel közelíti meg a férfitémákat – magyaráz lelkesen

Zoltán. – Ha érted, mire gondolok…
Nem

fejezi be a mondatot, helyette kacsint egyet. Na így már nem teljesen

értem. A kacsintást nem tudom mire vélni, de segítségként Ágota

extragyorsan körbenyalogatja a szája szélét, mire leesik a tantusz. Te

jó ég, hová keveredtem?


Az egészben az a legjobb – veszi át a lány a szót -, hogy azt írok,

amit akarok. Idézőjelben persze. Hiszen melyik férfi tudná megcáfolni

azt, hogyan érez egy nő? Mi teljesen más térfélen játszunk.
– Ezt nem is kétlem – helyeselek, majd lezavarok egy gyors kortyot. – És a női olvasókkal mi a helyzet?
– Óóó, ők az én oldalamon állnak. 100%-ig.
– Jól értem, hogy van egy olyan rovat, amely kifigurázza a férfiakat, és mindez a férfiaknak szól? Mennyire vevők erre a pasik?


A levelezésünk megadja a választ – feleli Zoltán. – Döntő többségben

pozitívan reagálnak. Nézd, a férfiaknak… khm… van eszük… – itt

bocsánatkér
ően néz Ágotára, aki szemlátomást belevájja a körmeit

az asztallapba. De az is lehet, hogy csak képzelgek. – …és veszik az

adást. Ezzel pedig két legyet ütünk egy csapásra. Mert így már a nőket

is érdekli az újságunk. Tadaaam!
Szétdobja a karjait, mintha most varázsolt volna elő nyulat a kávéjából. Ágota azért neheztelve néz rá, és átveszi tőle a szót.


Szóval a kezdetbeni bátor rovat előlépett húzóággá. Én pedig

apait-anyait beleadok, hogy hitelesen tudjak egyensúlyozni a két oldal

között.
A kávé elfogy, a lány feláll, és visszamegy dolgozni. Zoltán felém fordul.


Ő fog „betanítani” téged. Figyeld meg, hogyan ír: milyen irányokat és

arányokat használ, a nyelvezet egyensúlyát, a felismerhető egyéni

jegyeket, a sorok közötti humort, egyszóval mindent. Ebédig nyugodtan

dumcsizzatok, hangolódj rá a dolgokra, délután pedig gyere be hozzám,

kapsz egy feladatot! Ott lakom, ni!
Azzal a pihenőből kimutatva, a szerkesztőségi terem másik végéből nyíló, reluxás irodára irányozza a tekintetem.
Visszamegyünk

a nyüzsgés középpontjába, ott Zoltán elköszön, én pedig Ágota felé

indulok. Lássuk a medvét… akarom mondani, a kedvét!

(folytatás a következő bejegyzésben)
Tovább a blogra »