Kedd 14:22
2010 augusztus 23. | Szerző: Szilvási Krisztián |
(előzmény a korábbi bejegyzésben)
Kínjaim fokozását és kiélését is nyújtotta egyben felelős szerkesztőm, Földes Zoltán megbízása.
A
borzalmasan keserűre sikerült ebéd után vissza kellett kullognom a
Három gXer szerkesztőségébe, mivel nem dobhattam be a törölközőt rögtön
az első munkanapomon. Pedig, Isten a tanúm, rohadt nagy kedvem lett
volna hozzá!
borzalmasan keserűre sikerült ebéd után vissza kellett kullognom a
Három gXer szerkesztőségébe, mivel nem dobhattam be a törölközőt rögtön
az első munkanapomon. Pedig, Isten a tanúm, rohadt nagy kedvem lett
volna hozzá!
Zoltán
a következő paraméterek mentén írta körbe első, éles megbízásomat:
legyen egy cuki, tündi-bündibe csomagolt, gejl-édes cikkecske (ismétlem,
cikkecske…) arról, mennyi kínt képesek okozni a nők a hiszékeny,
szerelemre éhes férfiaknak. Mintha csak tudta volna, mi zajlott végbe
bennem a nyavalyás Ezüstrókában, s mindezt a méltán utált feminin
stílusban teregette elém. Hogy menjen Gabnai Kornél a…
a következő paraméterek mentén írta körbe első, éles megbízásomat:
legyen egy cuki, tündi-bündibe csomagolt, gejl-édes cikkecske (ismétlem,
cikkecske…) arról, mennyi kínt képesek okozni a nők a hiszékeny,
szerelemre éhes férfiaknak. Mintha csak tudta volna, mi zajlott végbe
bennem a nyavalyás Ezüstrókában, s mindezt a méltán utált feminin
stílusban teregette elém. Hogy menjen Gabnai Kornél a…
Na
szóval, most éppen az „Áldott teher lever” címre keresztelt cikk felett
ülök. Ugye, hogy mennyire kikészítettek a Krisztináról hallottak?
Normál esetben, ha ilyen címmel találkozom, nehezen tudom eldönteni,
hogy lehányjam vagy felgyújtsam az írást. Most csak hányni lenne kedvem…
szóval, most éppen az „Áldott teher lever” címre keresztelt cikk felett
ülök. Ugye, hogy mennyire kikészítettek a Krisztináról hallottak?
Normál esetben, ha ilyen címmel találkozom, nehezen tudom eldönteni,
hogy lehányjam vagy felgyújtsam az írást. Most csak hányni lenne kedvem…
„…mert
a nő az a fajta, aki a sejtjeiben hordozott romlottsággal képes
virulens ágenssá fertőzni a férfiak bár sokszor látens, de mélyen
gyökeredző ártatlanságát, méregbiztosan érvén el azt az abszurd
állapotot, amikor aztán még ő hiteti el a magzatpózban görcsösen
kínfetrengő hímneművel, hogy ennek ellenére, eredendően minden az ő
hibája…”
a nő az a fajta, aki a sejtjeiben hordozott romlottsággal képes
virulens ágenssá fertőzni a férfiak bár sokszor látens, de mélyen
gyökeredző ártatlanságát, méregbiztosan érvén el azt az abszurd
állapotot, amikor aztán még ő hiteti el a magzatpózban görcsösen
kínfetrengő hímneművel, hogy ennek ellenére, eredendően minden az ő
hibája…”
Mintha ez egy kicsit erős lenne. Messze a cukitól, a tündi-bünditől, a gejl-édestől. Delete.
“Csak nem egy megbántott férfilélekkel van dolgunk…? :-)”
Hát ez meg mi?
Ujjaim
megdermednek a levegőben, a billentyűzet fölött, mintha csak valaki
megnyomta volna a PAUSE gombot életem nagy (eseménytelen, eseménytelen,
eseménytelen) filmjén.
megdermednek a levegőben, a billentyűzet fölött, mintha csak valaki
megnyomta volna a PAUSE gombot életem nagy (eseménytelen, eseménytelen,
eseménytelen) filmjén.
A szöveg egy kisablakban jelent meg a monitoromon, belepofátlankodva a szövegszerkesztő progi monopóliumába. Mi a franc ez?
Bezárom
a szövegdobozt a jobb felső sarokban lévő ’x’-szel, mire – mintegy
válaszként – újra megnyílik, ezúttal hosszabb mondattal.
a szövegdobozt a jobb felső sarokban lévő ’x’-szel, mire – mintegy
válaszként – újra megnyílik, ezúttal hosszabb mondattal.
“Mióta megoldás a bajokra az, ha az ember megpróbálja kitörölni őket a rendbetételük helyett?”
Mi a bánatos franc ez? Annyira bekattantam volna, hogy valami bujkáló lélekangyal próbál a lelkemre… izé az eszemre beszélni?
Felemelkedem
a székemről a nekem kiosztott, egyelőre puritán szerkesztői boxomban,
és körbeforgatom a fejem a válaszfalak fölött. Majdnem le is csavarodik a
helyéről, mire körbeér, de semmi gyanúsat nem tapasztal. Mármint a
fejem, vagyis a szemem, vagyis én. Ki szórakozik velem?
a székemről a nekem kiosztott, egyelőre puritán szerkesztői boxomban,
és körbeforgatom a fejem a válaszfalak fölött. Majdnem le is csavarodik a
helyéről, mire körbeér, de semmi gyanúsat nem tapasztal. Mármint a
fejem, vagyis a szemem, vagyis én. Ki szórakozik velem?
Újabb kis ’x’, újabb szöveg.
“Gondoltam.
A makacsság a férfibirodalom egyik legkiirthatatlanabb tulajdonsága.
Akárcsak a parlagfű. Persze az nem a pasikban tenyészik. Még. :-)”
A makacsság a férfibirodalom egyik legkiirthatatlanabb tulajdonsága.
Akárcsak a parlagfű. Persze az nem a pasikban tenyészik. Még. :-)”
Visszazöttyenek, és megtekerem agyamban a búgócsigát. Ez valami chat lehet. Szerintem. De honnan? És kitől? És miért?
Birtokba veszem a billentyűket, és választ körmölök.
“Ki vagy?”
Nem késik soká a válasz. Arra sincs időm, hogy feljebb toljam orromon a szemüveget, már érkezik is a riposzt.
“Húúú, nagyon kreatív. Most csalódtam… :-)”
A
francba. Duplán. Ez tényleg nem volt valami elmés. Mint a filmekben. Ül
a hülye a gép előtt, és nem jut más eszébe, csak az a kérdés, amivel
totálisan elbarmolja a játékot. Hát akkor lássuk!
francba. Duplán. Ez tényleg nem volt valami elmés. Mint a filmekben. Ül
a hülye a gép előtt, és nem jut más eszébe, csak az a kérdés, amivel
totálisan elbarmolja a játékot. Hát akkor lássuk!
“Oké, sztornó! De legalább nem szakítom meg a mára esedékes csalódás-láncot. Te is add tovább…”
“Igazad van, bocs, mélyen beléd nyúltam. Pedig csak blöffre ment.”
“De rendesen betalált. Te láttad, amit írok?”
“Igen, újabb bocs. A high-tech korában kincset érhet az elővigyázatosság.”
“Az etika meg sorvad, mint az átlagos IQ-szint…”
Jól elvagyunk. Én és a megtestesült számítógép.
“Vicces vagy. Ez jó, ezt szeretem! ;-)”
Én meg azt szeretem, ha tudom, mi történik körülöttem. De most nem tudom. Pötyögök tovább.
“És mit szeretsz még, kedves gondolat-tolvaj?”
“Benned?”
“Bárkiben.”
“Háááát, azt mindenképpen, ha veszi a lapot.”
“Azt én is. De ha így ismerkedsz, ne csodálkozz, ha sokan inkább a kalapot veszik…”
“Ha, ha, ha. Vicces vagy. Ja, ezt már írtam.”
Megrekedünk. Én leginkább a munkában, pedig konkrét határidőt kaptam. Délután öt órában megállapodva.
“Szánom-bánom, de nekem dolgoznom kell. A főnök úr kalapot… izé útilaput ad, ha nem végzek a melóval.”
” 🙂 Ezt a főnök urat…”
Remélem,
nem vele beszélgetek. Végigfut a hideg a hátamon, pedig nincs is belőve
a légkondi. Mielőtt elbúcsúzhatnék, újabb üzenet jön.
nem vele beszélgetek. Végigfut a hideg a hátamon, pedig nincs is belőve
a légkondi. Mielőtt elbúcsúzhatnék, újabb üzenet jön.
“Innen folytatjuk?”
“Innen honnan?” – gépelek.
“Tőled és a nőtől, aki miatt szenvedsz.”
“Már
megint bennem nyúlkálsz! Ha így folytatod, én is kénytelen leszek
viszonozni. Remélem, nem lesz természetem ellen való a dolog…”
megint bennem nyúlkálsz! Ha így folytatod, én is kénytelen leszek
viszonozni. Remélem, nem lesz természetem ellen való a dolog…”
“Nyugodj meg, nem egyneműek vagyunk!”
“Ezt a mákot!” Elvigyorodom, csak így magamban, aztán bepötyögök még egy mondatot. „Egy nicknév, vagy valami?”
“Krisztina.”
A válasz gyorsan érkezik. Alólam pedig gyorsan fut ki a szék. Koppanok a padlón.
(folytatás a következő bejegyzésben)
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Mi ez? Szerelmi krimi??? Vagy mi? :))))) Krisztina eleinte nem volt nekem szimpatikus, de mióta lekerült a glória a feje fölül, egyre jobban bírom. :))))
Kicsit megkevertem a dolgokat, rakok még a tűzre, hadd lobogjon igazán! :-)) Én már azt sem tudom, hányadán állok ezzel a nővel… Szabadulni akarok-e tőle, vagy éppen a karjaiba vetni magam… :-))