–
Még itt van? – hallom a hátam mögül. Mereven bámulom az ajtó melletti
iroda-táblácskát, mintha a lottó ötös nyerőszámaira várnék. De nem rájuk
várok. Hanem arra, hogy összeszedjem magam. A poraimból. – Igen, az az
ajtó. Visszafelé is működik, nem csak befelé.
Még itt van? – hallom a hátam mögül. Mereven bámulom az ajtó melletti
iroda-táblácskát, mintha a lottó ötös nyerőszámaira várnék. De nem rájuk
várok. Hanem arra, hogy összeszedjem magam. A poraimból. – Igen, az az
ajtó. Visszafelé is működik, nem csak befelé.
– Öööö… – fordulok meg. – Ööööö…
– Magánhangzó-kúra? – kérdezi, nekem háttal. Csak ahogy szokta. – Szép teljesítmény. Ha eljut az ‘E’-ig, küldök majd bonbont.
–
Nem értem a sértődését – emberelem meg magam. Rám fér. Elvégre homo
vagyok. Sapiens, a félreértések elkerülése végett. – Nem én kezdtem a
chat-elést, és nem én kezdtem az érzelmi vájkálást.
Nem értem a sértődését – emberelem meg magam. Rám fér. Elvégre homo
vagyok. Sapiens, a félreértések elkerülése végett. – Nem én kezdtem a
chat-elést, és nem én kezdtem az érzelmi vájkálást.
– Hogy mi vaaaaaan?
Úgy
pördül meg a székkel, hogy rövid, de bő szoknyája a vízszintesig
lebben. A szemeiből kiolvasható forgószélszerű düh a világűrig repítené
Dorothy-t házastul, kutyástul, mindenestül. Hírük se maradna. A
jelenlegi helyzet szerint nekem is ez a sors néz ki. Aztán csak ennyit
mond:
pördül meg a székkel, hogy rövid, de bő szoknyája a vízszintesig
lebben. A szemeiből kiolvasható forgószélszerű düh a világűrig repítené
Dorothy-t házastul, kutyástul, mindenestül. Hírük se maradna. A
jelenlegi helyzet szerint nekem is ez a sors néz ki. Aztán csak ennyit
mond:
– Basszussss!
Elhúzza
a szó végét, én pedig lehet, hogy jobban tenném, ha magamat húznám el
innen, jó messzire. De szeretek tiszta vizet löttyinteni a… pofámba.
a szó végét, én pedig lehet, hogy jobban tenném, ha magamat húznám el
innen, jó messzire. De szeretek tiszta vizet löttyinteni a… pofámba.
–
Na szóval – kezdem. Aztán folytatom is, ugyanazzal a lendülettel. – Én
tartozom egy bocsánatkéréssel, de akkor te is tartozol egy másikkal.
Na szóval – kezdem. Aztán folytatom is, ugyanazzal a lendülettel. – Én
tartozom egy bocsánatkéréssel, de akkor te is tartozol egy másikkal.
–
Én tartozom? Tudod, mivel tartozom én? Magamnak egy jó nagy pofonnal,
hogy nem bírtam a seggemen maradni. Mert, kedves Krisztina, muszáj volt
ismét pofára esned! Most vagy gyémántból van a képem, hogy nem képes
megsérülni, vagy már úgy nézhetek ki, mint akit agyba-főbe faragtak egy
bazinagy vésővel…
Én tartozom? Tudod, mivel tartozom én? Magamnak egy jó nagy pofonnal,
hogy nem bírtam a seggemen maradni. Mert, kedves Krisztina, muszáj volt
ismét pofára esned! Most vagy gyémántból van a képem, hogy nem képes
megsérülni, vagy már úgy nézhetek ki, mint akit agyba-főbe faragtak egy
bazinagy vésővel…
Hallgatok. Ez tényleg hülye. Első blikk ide vagy oda.
– Ebből valahogy nem hallom ki a bocsánatot…
–
Ezt a pofát – kap a fejéhez a lány. A Második Krisztina. – Egyéb
kárpótlást ne nyújtsak? Varrjak gombot az ingedre? Névjegyet az alsódra?
Értelmet az elmédbe?
Ezt a pofát – kap a fejéhez a lány. A Második Krisztina. – Egyéb
kárpótlást ne nyújtsak? Varrjak gombot az ingedre? Névjegyet az alsódra?
Értelmet az elmédbe?
Azt
hiszem, kezd zsákutcának kinézni a dolog. Ahonnan nincs visszatérés. De
ha rajtam múlik, legalább áldozat marad majd a helyszínen. Annyit
elárulok, hogy nem én leszek az.
hiszem, kezd zsákutcának kinézni a dolog. Ahonnan nincs visszatérés. De
ha rajtam múlik, legalább áldozat marad majd a helyszínen. Annyit
elárulok, hogy nem én leszek az.
–
Látom, ülősztrájkot tart a kulturáltságod – mondom mosolyogva, mire úgy
pattan fel, mintha bolhák másztak volna a szoknyája alá. Csapatostul. –
Bár szerintem az már rég elszivárgott, és monoton biteknek adta át a
helyét. Nulla, egy, nulla, egy…
Látom, ülősztrájkot tart a kulturáltságod – mondom mosolyogva, mire úgy
pattan fel, mintha bolhák másztak volna a szoknyája alá. Csapatostul. –
Bár szerintem az már rég elszivárgott, és monoton biteknek adta át a
helyét. Nulla, egy, nulla, egy…
– Ha, ha, ha. Mr. Érzelemfiú viccekre is képes. Már persze csak a maga szintjén.
– Szóval, mi lesz azzal a megbánással? Egy szimpla „bocs” is megteszi.
–
Bocs-csinálta mókamester vagy te, hallod-e – vidul fel a lány. Álltában
lesimítja a szoknyáját. Mire odakaphatnám a szemem, már folytatja is. –
Végtére, min is veszekszünk most mi?
Bocs-csinálta mókamester vagy te, hallod-e – vidul fel a lány. Álltában
lesimítja a szoknyáját. Mire odakaphatnám a szemem, már folytatja is. –
Végtére, min is veszekszünk most mi?
– A bocsánaton – felelem.
–
A bűnbocsánaton – változtatja kútméllyé és dörmögővé a hangját. –
Fröcsköljétek be a másik érzelmeit híveim, kénköves tűzzel, izzó
magmával, magával az ördöggel!
A bűnbocsánaton – változtatja kútméllyé és dörmögővé a hangját. –
Fröcsköljétek be a másik érzelmeit híveim, kénköves tűzzel, izzó
magmával, magával az ördöggel!
Elnevetem magam. Tud ez a lány, ha akar. Mármint hülye lenni. Jópofa hülye.
Visszaül a székre, és megint csak lesimítja a szoknyáját. Aztán kalimpál egyet formás, fehér lábaival.
– Nana, nem ingyenmozi – dorgál meg, amikor véletlenül odakapom a szemeimet. – Most akkor hányadán is állunk?
– Nulla, egy, nulla, egy… – kezdem, mire ő is nevetni kezd.
– Hülye!
Most,
hogy így megnyugodtak a kedélyek, végre behatóbban is szemügyre veszem a
Második Krisztinát. Forgószéken ücsörög, háttal a monitornak és a
billentyűzetnek, és keresztbe-kasul kalimpálja a lábait. Rövid és fehér
szoknyája ráncokat vet, narancssárga pólója, amely hastájékon a „ne erre
éhezz” felirattal riogatja a tekintet, meglepően erős kontrasztot alkot
eredendően fehér, napozatlan bőrével. Vékony karjait mellkasa előtt
összefonja, szájában mintha rágógumi pattogna. Meg a szavak, amelyeket
egyértelműen nekem szán.
hogy így megnyugodtak a kedélyek, végre behatóbban is szemügyre veszem a
Második Krisztinát. Forgószéken ücsörög, háttal a monitornak és a
billentyűzetnek, és keresztbe-kasul kalimpálja a lábait. Rövid és fehér
szoknyája ráncokat vet, narancssárga pólója, amely hastájékon a „ne erre
éhezz” felirattal riogatja a tekintet, meglepően erős kontrasztot alkot
eredendően fehér, napozatlan bőrével. Vékony karjait mellkasa előtt
összefonja, szájában mintha rágógumi pattogna. Meg a szavak, amelyeket
egyértelműen nekem szán.
– No, tetszik a látvány? Felejtsd el, Mr. Érzelemhuszár!
Most már végleg belátom, hogy csak nem nyugszik.
–
Jól van, kisasszony. Magadra hagylak a hangyáiddal. Ajánlom, hogy mire
visszaérek a boxomba, működjön a gépem! Nekem láblógázás és szájtépés
helyett dolgoznom kell!
Jól van, kisasszony. Magadra hagylak a hangyáiddal. Ajánlom, hogy mire
visszaérek a boxomba, működjön a gépem! Nekem láblógázás és szájtépés
helyett dolgoznom kell!
–
Hogy oda ne olvadjak, fontoska! Ne izgulj, maximális sebességre
csavarom a gépedet, csak hogy lásd, mekkora a lemaradásod a mesterséges
intelligenciával szemben. Mert ugyebár a természetes szóba se jöhet…
Hogy oda ne olvadjak, fontoska! Ne izgulj, maximális sebességre
csavarom a gépedet, csak hogy lásd, mekkora a lemaradásod a mesterséges
intelligenciával szemben. Mert ugyebár a természetes szóba se jöhet…
– Bye, bye Vicclady – intek neki felháborítóan pimaszul. (Hogy mit, az nem fér bele a jólfésült sorokba.)
Kihátrálok
a csak félig nyíló ajtón a rendszergazda irodából. Most már értem,
miért nem tárul teljesen. Nem fordítok hátat, mert ez a nőszemély képes a
hátamba köpni. És milyen igazam van!
a csak félig nyíló ajtón a rendszergazda irodából. Most már értem,
miért nem tárul teljesen. Nem fordítok hátat, mert ez a nőszemély képes a
hátamba köpni. És milyen igazam van!
–
Jó munkát, Mr. Lélekbukta! Paszírozd ki magadból az érzelmeidet. Úgysem
mutathat jobban, mint egy kupac halikra. Hátha valami sorvadtlelkű
hajlandó lenyelni őket a lap hasábjain.
Jó munkát, Mr. Lélekbukta! Paszírozd ki magadból az érzelmeidet. Úgysem
mutathat jobban, mint egy kupac halikra. Hátha valami sorvadtlelkű
hajlandó lenyelni őket a lap hasábjain.
Most
megadta. Nem nekem a kegyelemdöfést, hanem magának az ajánlólevelet. A
hibbantak klubjába. Oda lesznek az örömtől, ha felvehetik maguk közé.
megadta. Nem nekem a kegyelemdöfést, hanem magának az ajánlólevelet. A
hibbantak klubjába. Oda lesznek az örömtől, ha felvehetik maguk közé.
Kicsukom
magam a folyosóra, és elindulok visszafelé. Vár a munka és a nyugalom
barátságosan puritán boxomban. Távol a Krisztina-félék átkozott
családfájától.
magam a folyosóra, és elindulok visszafelé. Vár a munka és a nyugalom
barátságosan puritán boxomban. Távol a Krisztina-félék átkozott
családfájától.
(folytatás a következő bejegyzésben)
lájk! :))))